Járván-mászván az Alpok hegyeit, jó 10 évvel ezelőtt minden egyes túrán találkoztam egy megválaszolatlan kérdéssel: miért tudnak az osztrákok gyorsabban felmászni a csúcsra, miért tudják könnyedén tartani a turistatáblákon jelzett szintidőket, míg én aktív sportoló létemre is küszködök.

Talán a génjeikben rejlik a válasz – gondoltam, vagy pedig mert a legtöbbjük a hegyekben született és nőtt fel, esetleg az osztrák tehenek által adott tej tartalmaz sokkal több tápanyagot? Sokat figyeltem, próbáltam utánozni őket, tanultam mászni tőlük, de azután rá kellett jöjjek: más a titok nyitja. Mi magyarok akkor még nagyokat nevettünk azon. hogy, minek is visznek botot magukkal a nyugati turisták, hiszen nem olyan öregek, nem is tűntek betegnek, de valamiért mégis mindenki bottal járt. Aztán az egyikük elmagyarázta, hogy két láb helyett könnyebben lehet haladni négy végtag összehangolt mozgásával, és mivel mindenképpen rá akartam jönni a titok nyitjára, gyorsan vettem egy túrabotot. Ez volt az első, jó kis robosztus darab, inkább a bot nyűtte a kezemet, mint én a botot, de a célnak megfelelt: ezek után minden kiírt szintidőt könnyedén tartani tudtam, és korántsem volt olyan megerőltető a felfelé, mint azelőtt.

Néhány évvel később az egyik osztrák sportboltban kezembe került egy nordic walking bot, és meglepő módon tapasztaltam mennyivel könnyebb, jobb fogású, kellemesebb darab. Sokáig töprengtem, próbáltam tanácsot kérni, melyik mire jó, miért a különbség, de abban az időben még az ottani eladók sem tudtak sokat erről az új hóbortról. Mindenesetre engem akkor a súlya és fogása meggyőzött, és boldog tulajdonosa lettem első nordic walking botomnak. A túrabotok rövidesen a kamra egyik eldugott sötét sarkába költöztek, én pedig már csak nordic walking bottal járok túrázni mindenhová, még a legvadabb sziklás terepre is – bár oda azért jól jön a teleszkópos változat.

Hamar rájöttem, hogy nem csak a botok különböznek, hanem a technika is. Igazán hatékonyan csak egy speciális tanfolyam elvégézése után kezdtem nordic walkingozni. Mindenkinek ugyanezt javaslom: mielőtt bárki ezen a cikken felbuzdulva elszalad egy pár akármilyen nordic walking botot venni, először inkább menjen el egy tanfolyamra, próbálja ki a mozgást, tesztelje a botokat és méretüket az oktató segítségével. A nordic walking megfelelő technikáját is fontos profi edzőtől elsajátítani, mivel az amúgy tényleg nagyon kedvező élettani hatások is csak így jelentkeznek.

Nem olcsó egy pár jó minőségű bot, de szinte örök darab, és hosszú időn át ez lesz két mellső végtagunk meghosszabbítása. Saját személyiségünknek, testfelépítésünknek, mozgás-stílusunknak és méretünknek megfelelő botokat vehetünk, melyek biztos nem a raktárban végzik, hanem örömmel sétálnak velünk a friss levegőn.

Ma már nem nevetnek az emberek a botokat sétáltató természetjárókon, esetleg csak összesúgnak egymás között: „ugye, ez a nordic vagy mi a csoda?” És közben talán elgondolkodnak rajta, hogy miért vidámabbak, sportosabbak ezek a hölgyek, urak, fiatalok és idősebbek – mint annak idején én is tettem az osztrák Alpokban.